Ezt az egész hétvégét nem így terveztem. Már egész héten vártam, hogy végre hazamehessek, kipihenhessem magam, szombat este pedig fantasztikus képeket készítsek a tejútról. Ehelyett mi volt? Szombat reggel anyám telefonja keltett, hogy most már húzzak haza mert mennénk ebédelni. Oké mondom, majd vasárnap kialszom magam. Nagy nehezen életet leheltem magamba és elindultam megpakolva cuccokkal a vasútra. Bőrönd, laptop, fényképezőgép, fényképező állvány. Mint egy málhás szamár. Neem baj, majd a vonaton leülhetek kicsit. Én naív! Az volt az egyik oka, amiért nem péntek este indultam mert olyankor mindig tömve vannak a vonatok, én meg rühellek állni. Beért a vonat és mit ad isten, dugig volt. Kb 3-an jutottunk arra a sorsra, hogy az ajtóban álltunk, de én ezalatt a 45 perc alatt úgy felcsesztem az agyamat... Tele volt az a rohadt kocsi életerős férfiakkal akik végig engem bámultak. Átadni a helyet?! Ugyan kérlek.. Az már eszükbe se jutott. Vasútról egyből ebédelni mentünk, egy étterembe ami golfpálya mellett van. Ott egész jó volt, mamám is jött velünk. A kaját mondjuk nem tudtam megenni mert lassan 1 éve van fogszabályozóm, és most megint raktak be + tartozékokat, aminek köszönhetően nem tudok rágni. Ebből is totálisan elegem van. Még 2 évig fent lenne ez a fos, de úgy döntöttem le fogom vetetni. Nem ér ennyit az egész. Nem is csak a kajálásról van szó, sok más negatív vonzata van ennek az egész procedúrának - mint az ára is – de ebbe nem mennék most bele.

Gondoltam 2 fogás között elmegyek kicsit fotózni, lőttem is pár képet. Aha.. Délben fotózni? Pfff.. Rossz fényviszonyok, csak időpocsékolásnak bizonyult.

Este aztán elmentünk T.-vel csillagokat fotózni, már ezt vártam nagyjából 1 hete. Szerencsénk volt mert hideg se volt annyira, és az ég is tiszta volt. Nagyjából 2 órát voltunk kint a puszta közepén és csak kattintgattam. Nagyon nagy reményeket fűztem a dologhoz. Izgatottan dugtam rá a gépre a fényképezőt itthon.. Az összes kép totális katasztrófa lett. Mind kuka. Még azért megpróbálok kihozni valamit belőlük Lightroomban, meg Photoshopban, de hát pff. Pedig már vagy 100 videót megnéztem a témában, leírásokat olvastam róla. Tényleg mindent megtettem. Nem értem miért lettek ilyen rosszak.

Fotózás után elmentünk kebabozni, az se volt jó. T. Elfelejtette, hogy én csak csirkével eszem meg, a zöldség nem volt benne friss, és el se tudtam rágni a fogaim miatt.

Reggel már 7-kor felkeltem magamról, de úgy voltam vele, nem baj, megpróbálok tovább aludni. Sikerült is, tök jó volt. Végre talán kipihenem magam? Erre kb fél9kor arra keltem, hogy bátyám ugrál az ágyamon. Na mondom takarodj! Az egész napom totál szét van barmolva. Hagyjon mindenki békén!

Igazán vége lehetne ennek a hétvégének mert idegbajt fogok kapni.

M. húga megint nézegette az instámat, ez is elszomorít, mindig eszembe jut az a barom. Pedig egész jól betartottam a fogadalmamat miszerint ; „ne nézegesd se az fb-jét se instáját”. Ennyit erről. Vajon rám fog még írni valaha? Kétlem. Ennek ellenére én hülye még mindig reménykedem. Miért mondta, hogy fontos vagyok neki? Vagy legutóbb amikor találkoztunk azt, hogy imád? Vagy névnapomon miért vitt el kiállításra? Ez így annyira gáz. El kéne engednem! Ha viszont bármikor rám írna, tudom mit tennék, és az nem az elengedés jele. Visítva örömködve ugrálnék körbe a lakáson és onnantól az egész napom tök jó lenne. Pedig el kéne küldenem a francba. Egészen addig amíg ez az örömködős visongatós állapot fennáll, nem engedtem el. Ma már tovább fogom írni az előzménystoryt, hisz így nem sokat értetek a dumámból ha erről írok... :)